Köszöntjük weblapunkon

Védőnői szűrés

Nyomtatás PDF

2018. március 9-én pénteken a 6. A osztály orvosi és védőnői szűrése lesz.

Köszönettel:
Pataki Jánosné
védőnő

 

 

Szentkirályi Károly foci-kupa

Nyomtatás PDF

2018. február 27-én, kedden Szentkirályi Károly emlékére rendezett foci-kupán iskolánk csapata lelkesen küzdött a Sportcsarnokban.

A csapat tagjainak szívből gratulálunk!

 

A csapat tagjai:

Varga Álmos 2.c

Hüvös Gábor 2. c

Kissik Bertalan 1.a

Kató Dávid 2.b

Pörsök Mihály 2.a

Kopányi Norbert 2.a

Harcsa Levente 1.a

Borbély Márton 2.a

Tóth Attila 1.a

Jakus Ferenc 2.c

Pál Bence 1.b

Lesták Dániel 2.c

Bővebben...
 

Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny

Nyomtatás PDF

Idén 4. alkalommal került megrendezésre az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny február 23-24-én a Budapesti Műszaki Egyetem Ch épületében. Az I. kategóriából kb. 200 jelentkezőjéből 12 diákot hívtak be a döntőbe, köztük engem is. Rengeteg élményt, tapasztalatot szereztem. A sok izgalom, feladat, élmény és jutalom mellet, amit még kaptunk: enni. Megérkeztünk,  – pogi, süti , tea, kávé, – írásbeli forduló (4 órás) – vacsora – Dr. Faigl Ferenc előadása a gyógyszerkémiáról –  utazás a szállásra – alvás – reggeli – visszautazás az egyetemre (BME) – szóbeli forduló (1. rész) – állófogadás – szóbeli forduló (2. rész – ebéd (2 féle hús, rántott gomba és rántott karfiol,  8 féle köret, 6 féle sütemény )– utazás az EGIS Tudományos és Technológiai Központba – fogadás – a központ meglátogatása – evés – eredményhirdetés. 10. helyezést értem el, de amire a legbüszkébb vagyok, az a szóbeli fordulón elért maximális pontszám.  Az  általam feldolgozott téma a fotolumineszcencia jelensége volt.

A versenyt mindenkinek ajánlom, aki szereti a kémiát vagy érdeklődik iránta (vagy esetleg a döntő péntekjére témazáró van bejelentve, amit nem akar megírni…). A két napot az alábbi pár szóval tudnám jellemezni: hatalmas élmények; kedves versenyzők; rokonszenves, segítőkész szervezők; rengeteg jutalom, ajándék, evés; KÉMIA!

Köszönöm Kanyicska Gabriella tanárnőnek a felkészítést!

 

Győző Máté 9.a osztály.

 

 

Bővebben...
 

Versegi Beáta nővér lelki délutánja

Nyomtatás PDF

Március 4-én vasárnap 15.00 órától a Szent Adalbert Központban lelki délután lesz. Versegi Beáta-Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja, az Eucharisztikus Élet Mozgalom elnöke tart előadást az Oltáriszentség lélekformáló erejéről. Szeretettel várunk mindenkit! A részvétel ingyenes.

 

Hívogat az iskola

Nyomtatás PDF

Jó hangulatban telt az első iskolaváró foglalkozásunk, a gyerekek érdeklődve hallgatták a mesét és nagy örömmel kézműveskedtek.

A következő „Hívogat az iskola” című programunk két hét múlva, március 8-án, csütörtökön, 16:30 órakor lesz, melyre szeretettel várunk minden kedves iskolába készülő kisgyermeket és szüleiket!

Az eseményen készült képeket ide kattintva tekintheti meg.

 

Iskolaváró foglalkozások

Nyomtatás PDF

Tisztelt Szülők!

Sok szeretettel várjuk az iskolába készülő gyerekeket és szüleiket a "Hívogat az iskola!" című foglalkozásunkra, melyet február 22-én 16:30 órai kezdettel tartunk a Szent Erzsébet Iskola aulájában.

 


9. oldal / 84

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=w2rkNltxdGk&feature=youtu.be

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 659
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 3089147

Ki olvas minket

Oldalainkat 100 vendég böngészi

Büszkeségeink